Peltier elem 2, avagy usb szekrény

USB-s hűtőszekrény, fűtőszekrény

Egy igencsak szemrevaló ajándékkal leptek meg ismét.

Többször is olvastam már róla, hogy ezek a kis szerkezetek csak ajándéknak valóak, és teljesen haszontalanok. Ugyanis amivel eddig találkoztam, egy műnyag dobozból állt, és tartalmazott egy ventillátort. Lássuk be, ez a koncepció eléggé szegényes. Nem valószínű, hogy ez az eszköz tényleg képes hidegen tartani a sörünket az asztalon.

A másik véglet, ami már hihetetlenül komoly szerkezet, egy pici fűtőszálas fémlapból áll, na ez tényleg képes bizonyos szinten melegíteni a teánkat, vagy a kávénkat.

De térjünk is rá gyorsan mit tartalmaz EZ A SZEKRÉNY.


Egy USB-s kábelt, polaritás váltó kapcsolóval, visszajelző leddel
Egy hatalmas bordát
Egy Peltier elemet, a borda és fémlap közé ragasztva
Egy ventillátort

És hogyan működik? Egyszerűen a 3 állású kapcsolóval megváltoztatjuk a Peltier-elem polaritását, így a hőcsere irányát, azaz belül vagy fűt, vagy hűt a szekrény. A nagyobbacska borda alján pörgő venti pedig segíti a külső légmozgást, elősegítve a hőcsere hatásfokát.

És az eredmény? Egészen meglepő. A lapka rögtön felmelegszik, vagy lehűl, és kívül a hőt is elvezeti. Egy rendkívül gyors fejszámolást végezve a maximum teljesítmény 5V*500mA = 2.5W lehet, aminek nagyjából az egészét a hőelem fogyasztja.


Szigetelése egyáltalán nincsen, az üveges sörhöz ki kell vágni a tetejét, de működik.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.